Main menu:

keresés:

kategoriák:

címkék:

Blogtár

2012 február 6 hétfő

Nagyon sok tehetséges fiatal zenész vett részt most szombaton a VIII. ORSZÁGOS SZAKKÖZÉPISKOLAI ZENEKARI VERSENYEN.

Reggel 9-től délután 3-ig magam is ott voltam az aulában Héjja János kollegámmal együtt. Egy csellót, egy hegedűt, és egy brácsát vittem magammal, míg János két csellóval érkezett.

Elég fárasztó napunk volt. Megdöbbentően hatott rám, hogy a gyerekek vajmi kevés érdeklődést mutattak a kiállított hangszerek iránt. Pedig, ahogy elnéztük, legtöbbjük olcsó hangszerrel érkezett. Egy komoly érdeklődő volt a hegedűre és Jánostól is csak egy valaki kérte, hogy kipróbálhassa a csellót. Vajon mi lehet a közöny oka? Azt sem lehet mondani, hogy túl elfoglaltak voltak a gyerekek. A szereplések után mindig nagy nyüzsgés támadt: egy zenekar be, egy pedig kivonult. Mindenki időre érkezett és a szereplés után a legtöbben azonnal távoztak is.  Mi pedig ott voltunk és bárki kérdezett, szívesen válaszoltunk mindenre.

Ennyire sok hangszer van a piacon, és mindenki elégedett azzal, amije van? Végül is ez nem lenne baj, csak akkor, ha mondjuk egy-egy ügyesebb zenészt a hangszere gyengébb paraméterei minősítenének kevésbé jó helyre, mint ami Őt a tehetsége révén megilletné…

2012. február 2. csütörtök

A boltokban kapható olcsó gitárokkal kapcsolatban néha teljesen elámulok. Ahhoz, hogy a gitáron a húrtartó rajta maradjon, rendesen fel kell ragasztani. Ez a gitár, ami hozzám került számomra elképesztő módon volt “rögzítve”. Valószínűleg egy egész tubusnyi pillanatragasztóval, de szerintem szorítás nélkül lett odabiggyesztve. Így csoda, hogy valameddig egyáltalán ottmaradt, ahova szánták, nekem viszont nem kis munkát szereztek azzal, hogy el kellett távolítanom a pillanatragasztó nyomait a húrtartóról és a tetőről. Az már nem is lepett meg, hogy a lakk körben alatta maradt a húrtartónak. Ilyet már többször is láttam. Korábbi bejegyzéseimben már írtam arról, hogy a lakkhoz semmilyen ragasztó nem köt.

a pillanatragasztó nyomai

a pillanatragasztó nyomai

 

 

2012. február 1. szerda

Az elmúlt héten két viszonylag ritka hangszert hoztak hozzám javítani. Az egyik egy mandolin, a másik pedig egy teknősbéka hátú prímtambura.  Érdekességként ide teszem a képüket:

mandolin és tambura

mandolin és tambura

 

Egy rendezvényre szeretném felhívni a figyelmet, február 4-én szombaton a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában kerül megrendezésre a VIII. Országos Szakközépiskolai Zenekari Verseny. A rendezvény időtartama alatt én is ott leszek néhány hangszeremmel, melyeket a helyszínen ki is lehet próbálni. Ide teszem a rendezvény műsorfüzetének a linkjét : http://www.szentistvanzene.hu/uploads/files/Zenekari%2520verseny%2520m%25C5%25B1sorf%25C3%25BCzet.pdf

 

2012 január 31 kedd

És már itt is van a január vége. Holnap Február

Nehéz dolog ez a szaktanácsadás…

Sok idő megy el vele és a legtöbbször ki kell ábrándítanom az ügyfelem, mert egy korabeli olcsó hegedűje van.
Tehát nemhogy a munkám ellenértékét nincs pofám elkérni, de még én kell hogy vigasztaljam az ügyfelemet…
Ha e-mailben érkezett képek alapján kell véleményt mondanom,  az ugye díjmentes,  de esetenként több,  mint fél órát vesz igénybe.  Addig persze a számítógép előtt ülök a gyalupad helyett.
Ezért azt határoztam, kedves ügyfelek,  hogy a jövőben a következőképp módosítom a szaktanácsadásomat:
Várom a képeket, meg is nézem őket. Amennyiben felmerül, hogy a hangszer értéket képvisel, akkor szívesen látom a tulajdonosát, a honlap értékbecslés oldalán közzétett díjszabás szerinti értékbecslésre. Amennyiben véleményem szerint a hangszer az alap, tehát a korabeli olcsó manufaktúra tipus,  akkor egyszerűen egy sablonszöveget küldök,  ez ingyenes.
Ezeket a hangszereket  attól függően hogy éppen mennyire telített a készletem darabonként max 20 000 Ft ért megvásárolom.
Írásbeli szakvéleményt csakis a hangszer kézbevétele esetén van módomban kiadni,  szintén a honlapomon közzétett díjszabás mellett.

Mostanában nem nagyon “blogolok”

Érdekes módon az utóbbi hetekben nagyon “egyszerű” hangszerekkel kerestek meg. Természetesen szívesen megcsinálok bármilyen hangszert, amire megkérnek,  de azért nem mindegyik kerül a blogra,  az biztos.

 

2012. január 24. kedd

Két új hegedűvel is gyarapodott a kínálatom. Az egyik egy német ismeretlen készítőtől származó hangszer 1955-ből, általam felújítva:

német hegedű

német hegedű

a másik pedig egy XX. szd elején készült manufaktúra hangszer, melyet szintén felújítottam:

manufaktúra hegedű

manufaktúra hegedű

 

2012. január 20. péntek

Ma is kaptam egy szép köszönőlevelet:

“Köszönöm szépen a hangszereket, nagy örömöt szerzett vele!
Szerintem a gitár újkorában sem volt ilyen jó, de azt hiszem, a hegedű sem.”
Érdemes dolgozni!
Ma készen lett egy hegedűjavításom:
megjavított hegedű

megjavított hegedű

2012 január 18 szerda

Új logónk van!

2012. január 16. hétfő

Jó érzés, ha az ügyfeleim elégedettek a munkámmal, és nagyon jól tud esni, ha ezt szavakba is öntik, mint ez a kedves megrendelőm, akinek a hegedűjén dolgoztam az elmúlt hetekben és a múlt héten fejeztem be a javítását. Íme a levél:

Kedves Mester!

Köszönöm szépen a fotókat, mindegyik átjött!
Ezúton is szeretnénk megköszönni kedvességét, valamint lelkiismeretes, gondos gyógyító/ápoló/szépítő tevékenységét, ami meg is látszik a hangszeren! Én ezt a hegedűt ilyen szépnek még nem láttam, és most, hogy már játszottam is egy kicsit rajta, bizton állíthatom, ilyen tiszta, csengő hangja és ilyen könnyed kezelhetősége ennek a hegedűnek még sosem volt!
Ezután mindig Önhöz fogom vinni, de azért remélem, jó darabig komolyabb baja nem fog esni, és csak szépítészeti/karbantartási beavatkozások céljából fogunk mi hárman újra találkozni!
Addig is a legjobbakat!

2012. január 12. csütörtök

 

az új szegély

az új szegély

Elkészült  Cremona gitár, így néz ki az új szélezéssel:

 

2012 január 10 kedd

Ma ismét kaptam egy felkérést. elég általános,hogy valaki küld képeket hegedűkről e-mailben . Sajnos az is, hogy majdnem ugyanolyan mionőségű hangszerekről van szó. Ezért most közzéteszem :

A képen látható hangszer valószínűleg nem olyan régi,mint amiről a benne található cimke árulkodik. E miatt rögtön az is felmerült kérdésként, hogy miért és mikor kerülhetett a cédula a belsejébe.

A képek persze nem teszik lehetővé a 100%-os biztonságot, de a látottak alapján kb 100 évvel fiatalabbnak vélem és valamiféle XX. század elejei manufaktúrában készülhetett véleményem szerint. A csiga kidolgozását, a lakk minőségét a képek alapján az “alap” minőségnek mondanám. Tehát, ha mindent egybeveszünk, akkor a hangszer értéke a hangjától függően max 80-100 ezer Ft . A javítás szükségessége nem kérdés, a mértéke igen. Tehát: a repedés miatt fel kellene bontani, melynek alapára15000 Ft. Nem látom a nyak állását, a fogólap minőségét.

A mi viszont biztos, az az , hogy a felszerelést: kulcsok, húrok, húrláb, fogólap, húrtartó, álltartó cserélni kell. Ez anyagárban kb 30 000 Ft.

Tahát: a ráfordítandó összeg valahol 45-70 ezer Ft között van, az eladási értéke pedig 80 körül, akokor a jelenlegi értréke 10-35 ezer Ft között van.

 A hangját pedig csak azután tudjuk meg, ha elkészült!!!!


Warning: fopen(/home/nemeicom/public_html/blog/wp-content/plugins/comment-spam/files/widget.txt) [function.fopen]: failed to open stream: No such file or directory in /home/nemeicom/public_html/blog/wp-content/plugins/comment-spam/avh-fdas.php on line 68

Warning: fread(): supplied argument is not a valid stream resource in /home/nemeicom/public_html/blog/wp-content/plugins/comment-spam/avh-fdas.php on line 69

Warning: fclose(): supplied argument is not a valid stream resource in /home/nemeicom/public_html/blog/wp-content/plugins/comment-spam/avh-fdas.php on line 70

Warning: fopen(/home/nemeicom/public_html/blog/wp-content/plugins/comment-spam/files/.txt) [function.fopen]: failed to open stream: No such file or directory in /home/nemeicom/public_html/blog/wp-content/plugins/comment-spam/avh-fdas.php on line 75

Warning: fread(): supplied argument is not a valid stream resource in /home/nemeicom/public_html/blog/wp-content/plugins/comment-spam/avh-fdas.php on line 76

Warning: fclose(): supplied argument is not a valid stream resource in /home/nemeicom/public_html/blog/wp-content/plugins/comment-spam/avh-fdas.php on line 77